Talán kissé szokatlan, hogy október végén írok a félévkezdésről, de rövidesen látni fogjuk, hogy van egy-két lényeges eltérés az otthonihoz képest. Az első tanítási hét az október 5-tel kezdődő volt, azonban sok tárgy csak 14-én, 19-én, vagy még később indult. Amik engem érintettek, nem ebbe a csoportba tartoztak, így már első nap beleszívtam a Scienze Politiche (ami itt egy önálló kar!) büdös levegőjébe. Olyan volt, mint a debreceni első napok, amikor alig lehet átverekedni a bejárat előtti tömegen, azonban itt egy sötét felhő is járult hozzá, mert mindenki (de tényleg szinte mindenki) cigizik. Mivel ez egy sűrűn beépített rész, a parkot egy 20X20 méteres udvar helyettesíti. Ha itt több száz füstölgő ember zsúfolódik össze, az felülmúlja a Kikötő legsötétebb pillanatait is.

Még otthon összeírtam négy-öt tárgyat, ami érdekelt, az időpontok, kreditértékek és ütközések ismeretében ez kettőre csökkent, ami egyébként is az ideális szám. Az egyik a Lingua, cultura e istituzioni dei paesi di lingua inglese, ami a migrációval, ezen belül, részletesebben a londoni multikulturalizmussal foglalkozik és kb. kétharmad-egyharmad arányban zajlik angolul illetve olaszul, az ittenieknek ez szaknyelvi tárgy is egyben. Ide több mint kétszázan járunk, de minden órán van katalógus, és nem csak a vicc kedvéért, komolyan is veszik.

A másik előadásra már rögösebb út vezetett, ez volt a címben szereplő Relazioni internezionali, amiről annyi infóm volt, hogy jó fej a tanár és lehet angolul vizsgázni. Egy kisebb teremben volt, de a kezdés után tíz perccel ez is szépen kezdett megtelni. Azt már az elején leszűrtem, hogy ez kevésbé történelemóra lesz, inkább elméleti megközelítésű. Az előadás végén meg akartam bizonyosodni arról, hogy jók az értesüléseim, és nem lesz itt semmi gond. A tanár(nő) egy rémült Yes-t felelt arra a kérdésre, hogy tisztázhatjuk-e angolul a remélhetőleg gyümölcsöző együttműködésünk részleteit. Nos, ez volt az utolsó angol szó, ami elhagyta a száját. Azt nem mondanám, hogy kidobott, de körülbelül azt a költői kérdést tette fel, hogy mi a frászt keresek itt, ha nem tudok normálisan olaszul. Értettem a célzást, másnap már be sem mentem, hanem elkezdem felhajtani a többi potenciális kurzust.

Ez nem volt egyszerű, mivel a honlapon és a faliújságon elég sok egymásnak ellentmondó információ volt, valamint – mivel még sok tárgy nem kezdődött el – a tanárok elérése is problémás volt, ugyanis itt nem divat közzétenni az e-mail címüket, ezt általában csak az első órán mondják el. Miután már nem maradt több szín, amivel az újabb lehetőségeket beírhattam volna a füzetem hátuljába, elhatároztam, hogy akkor most egyszer és mindenkorra letisztázzuk a dolgot. Ez a következőképpen történt: az összes létező órarendet lefotóztam, majd a tárgyakat egyenként összehasonlítottam a honlapon szereplő infókkal. Ez a mutatvány éjféltől fél háromig tartott, de megérte, mert egy érdekes dologra bukkantam.

A Nemzetközi kapcsolatokkal egy időben van egy Storia delle relazioni internazionali című tárgy is, legközelebb már ott próbálkoztam. Ez Hitlertől Gorbacsovig (az megfelelő eseményeket nem nagy művészet behelyettesíteni) foglalkozik a nemzetközi kapcsolatok történetével, különösképpen a II. világháborúval. A fogadtatás is sokkal szimpatikusabb volt, egy problémát azért még át kell hidalni. Az olasz hallgatóknak van egy kb. ezer oldalas, mindent tudó könyvük. A tanár szerint az a baj, hogy ennek valami überspeciális olasz szemlélete van, és nem is tud ajánlani angolul hasonlót. Abban maradtunk, hogy én keresek valamit, aztán megbeszéljük a továbbiakat. Szerintem a túlzott aggodalmába az is belejátszott, hogy nem sok fogalma lehet az otthoni történelemoktatásról és azt hitte, hogy a magyar vonatkozású eseményeken kívül még sosem hallottam másról, mint ahogy ez néhány országban divat.

Nem szokásom úgy beállítani a dolgokat, hogy otthon minden rossz, máshol meg minden jó, egyrészt mert nincs így, másrészt, ha igaz lenne, akkor sem, mert csak. De! Van egy-két dolog, amiben néha követhetnénk a jó példát, ahelyett, hogy a hülyeségeket vesszük át, de még azt is lebutítva. Először is, itt nekem az olasszal együtt három tárgyam van, ami egész heti elfoglaltságot jelent. A legtöbb óra háromszor van hetente, de van, ami ennél is többször. Így hétfőtől csütörtökig biztos nem unatkozom, emellett van négyórányi labor, amit úgy osztok be, ahogy nekem tetszik, így a pénteket szabaddá tudom tenni, ha nagyon kell. Ez otthon is hasonlóképpen működik tizennyolc tárggyal. Ennek egyenes következménye, hogy a tanároknak sincs félévente kettőnél több, viszont azokon elképzelhetetlen, hogy ne legyenek folyamatosan frissített ppt-k, sőt, már egy projektor és hangosítás nélküli előadó is.  Nem mondom, hogy mindenképpen ezt a példát kellene követni, de talán annyi értelme van, mint a Bolognának, amit az sem ért, aki kitalálta…