Mindenekelőtt elnézést kell kérnem a fájóan hosszú szünetért. Mondhatnám, hogy volt jobb dolgom, de tényleg – erről talán később. Most azonban, jó magyar szokás szerint, foglalkozzunk a jövő helyett a múlttal!

Egy hétvégi estén épp nem volt semmi program, ezért csak annyi lógott a levegőben, hogy teljesen céltalanul elmegyünk valahová, aztán, ha ott leszünk, meglátjuk. Szerencsére nem indultunk el időben, a később történteknek pedig egyenes következménye, hogy aztán sem.

Amikor elzártam a zuhanyt, hallottam, hogy valahol folyik a víz. Ez önmagában nem meglepő, gondoltam valaki a konyhában van, így teljes lelki nyugalommal folytattam a törölközést. Mikor kinyitottam az ajtót, láttam, hogy a sötét van, a csobogás viszont nem szűnt meg. Felkapcsoltam a lámpát és láttam, hogy a mosogató alatti szekrényből ömlik a víz. Szóltam a többieknek, akik el is indultak a tett színhelyére, de mivel én ezt 1.7 másodpercen belül gondoltam, határozottabban is meg kellett ismételnem.

Ez a pont nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy megismerkedjünk Riccardo és Yirong (merthogy így írjuk) napirendjével, ami az egyetem kezdetével szerencsére némiképp megváltozott. Szóval beköltözésünk óta ez volt az első olyan este, amikor egyikük sem volt itthon. Egészen bravúros, ahogy napokat tudnak úgy eltölteni, hogy át sem lépik a nem létező küszöböt. Riccardo általában három és négy között fekszik, addig tíz percenként belinkel valamit a Facebook-ra. Ennek eredményeként tizenegytől hamarabb ritkán kel, akkor is úgy, mint aki az elmúlt két napot ivással és bulizással töltötte. Hétvégén meg szokta kérdezni, hogy akarunk-e vele ebédelni. Ennek előnye, hogy ő főz, hátránya viszont az, hogy neki az ebéd a nap első étkezése, délután kettő, három körül. Ezt a vacsora követi, ami normális időben van, kivéve, amikor elmarad. Ekkor ezt egy hajnali spagettizéssel pótolja. Az olaszok egyébként már az evés technikai részét is egészen furcsán művelik. Először azt hittük, csak nem ízlik neki, ha elé tettünk valamit, de kiderült, hogy a saját főztjével is így bánik. Pár szem rizs után gyakoriak az egy perces hatásszünetek, így fél óra simán megvan egy tányér elpusztítása. Mi persze pillanatok alatt belapátoljuk, aztán nézzük, hogy milyen szépen eszik ez a fiú.

Yirong is jókat tud ülni a gép előtt, ha eltűnne, valószínűleg csak másnap kezdenénk keresni. Annak ellenére, hogy az első hetekben neki sem volt semmi dolga, hétkor kelt és tábort vert a fürdőben. Ekkor én még minden nap korán mentem, így jó kis verseny alakult ki, hogy melyikünk kel korábban. A győztes díja volt a fürdő, amit tanácsos volt nekem nyerni, mivel lényegesen kevesebb időt töltök benn, valamint a vonatot sem érdekelte a fogmosásom. Ő is főszerepet kaphatna egy gasztrohorrorban, mivel általában büdös zöldségleveseket főz, amiknek egyetlen előnyük, hogy hamar elkészülnek. Beismerte, hogy lusta főzni, meg egyébként sem tud, ezért eszik ilyeneket.

De kanyarodjunk vissza, mert a víz egyre csak folyik, és lassan elárasztja az egész házat. Tehát ez volt az első este, hogy egyikőjük sem volt itthon, pont, amikor nem lett volna rossz egy-két segítő kéz. Először a mosogató alatt próbáltam elzárni a csapot, de az mindkét irányba forgott a végtelenségig, az arcomba spriccelő vízsugár erőssége viszont nem változott, így a fürdőben kellett megtámadnom a főcsapot. Szerencsére pont előző nap fedeztem fel, hogy az egyik csempe egy kékre festett fával van helyettesítve, így legalább keresni már nem kellett, amivel értékes időt és litereket spóroltunk. Az egész körülbelül négy-öt perc volt, de tökéletesen elég arra, hogy a konyhában álljon a víz, küszöbök híján pedig egyéb helyekre is elkezdjen csordogálni. A nagy része a teraszra folyt ki, ahonnan az alsó szomszéd virágait és kiterített ágyneműjét öntözte. Ott egy nyugdíjas nő lakik, akit annyira ismerünk, hogy egyszer visszaadta Rita száradó felsőjét, ami nála landolt, persze, hogy valami talány is legyen a történetben, ez alulról repült be hozzá, de ne térjünk el a tárgytól!

Reménykedtünk, hogy ez a kapcsolat nem most fog tovább mélyülni, amikor feljön szólni, hogy csöpög a víz az unokák fényképeire. Szerencsére már elég késő volt, így abban bíztam, hogy elszunyókált a Fásy Mulató olasz kiadása közben.

Körülbelül két óra alatt sikerült visszaállítanunk az eredeti állapotot, vagyis annál egy kicsivel jobbat, mert annyi haszna mindenképpen volt az áradásnak, hogy a konyha átesett egy alapos takarításon. Előző nap mondjuk Riccardo rendbe vágta, de azt inkább hagyjuk. Mindenesetre rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha elmegyünk valahová. Józsefünk éjfél után ért haza valami borfesztiválról, Yirong pedig hajnalban, ki tudja, honnan, így mire magához tért, Luciano, a tulaj már meg is szerelte a csapot. Reméljük, nem olyan olaszosan…