Az egyetemnek két étterme van, az egyik pont a nyelviskola közelében, így gondoltam, ott próbálkozom. Csak a parkolón kell átmenni, aztán egy kis utcában két perc séta és már meg is érkeztünk. Már az utcáról elég kihaltnak tűnt, közelebbről pedig még inkább, ugyanis nem üzemel. Egy oldalnyi szöveg van kiragasztva az ajtóra, amiből a lényeg annyi, hogy menj a Vasca Navale 79-be. Ez a műszaki kar, ahol a kártyát is adták. Mivel már nem volt időm oda visszamenni, újra el kellett napolni a debütálást, másnap azonban már tényleg eljutottam.
Azt már korábban felmértem, hogy a csoportomból nem sokan élnek ezzel a ragyogó lehetőséggel, így nem is kerestem ismerősöket. A menü két euró, ami elég baráti, mert olcsóbb, mint otthon, az itteni árak tükrében pedig különösen. Ennek összeválogatása viszont problémás, mert semmi nem jelzi, mi is tartozik éppen bele. Gondolkodni sincs túl sok idő, mert mindig áll valaki mögötted, de eddig mindig bejött. Az első nap eléggé olaszosra sikerült, ugyanis spagettit ettem ÉS pizzát. A leveset egyáltalán nem ismerik, ezt helyettesítik egy olyan kajával, amit otthon másodiknak ennénk, annyi különbséggel, hogy kisebb adag. Tehát egy fél adag rizses hús, tészta vagy valami hasonló, ami általában hideg vagy langyos. Nem tudom, hogy ez szándékos, vagy csak simán kihűl. Egyszer már messziről kinéztem egy salátát, amiben elég sok minden volt, meg a színe alapján is bejött. (Ez fontos, mert pl. ha nagy ritkán fagyizásra vetemedem – még nem volt rá példa, mióta itt vagyok –, akkor is a szín a döntő. Van a csoki, a piros meg a többi.) Szóval mikor közelebbről is szemügyre vettem a salátát, rájöttem, hogy itt a Spongyabob legújabb részének castingja fog rövidesen kezdődni. Bikinifenék minden lakója csatasorba állt, a reszelt répa közül előbukkant például egy polip, aminek megvolt mind a nyolc karja, plusz az egyéb tartozékok is. Szépen megettem, ahogy az óvodában tanították, csak pár tintahal fejet hagytam meg, de azt is csak azért, mert már nem volt hozzá saláta. Egész jó volt, bár egy Jókai bablevesre azért becseréltem volna.
Már első alkalommal találkoztam Antonioval és Katarzynával (gondolom, nem kell részleteznem, hogy ki a lengyel és ki a spanyol), csak ők járnak ide a csoportból, viszont ők rendszeresen, így össze szoktunk futni. Egy baj van velük, hogy legalább egy órás mutatvány, amíg végeznek. Én nem ehhez vagyok szokva, de otthagyni mégsem akarom őket, így ki lehet bírni.
Arra pedig, hogy mi az, amit igazán utálok a menzán, később visszatérünk…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.