Az első hivatali ügyintézésem egészen korán, a harmadik napon elérkezett. A nyelvtanfolyam után kb. tízen elindultunk valami okmányiroda felé. Nem igazán tudtuk, mi dolgunk lesz ott, de valaki hallott egy codice fiscale nevű papírról, ami állítólag itt elég fontos. A csoport nagy részét már a metróállomáson elhagytuk, mert úgy gondolták, ráér ez később is, most inkább esznek valamit; hol máshol, mint a Burger Kingben. Mire megtaláltuk az irodát, hárman maradtunk. A sor az utcán kígyózott, így nem sok esélyt adtam magunknak. Elég gyorsan haladtunk, de azt hittem, már a sorszámosztásnál véget fog érni a történet, szerencsére nem így lett. Aki a számot adta, nem kérdezett semmit, szinte rám se nézett, csak a kezembe nyomott egy papírt. Ezen csak személyes adatokat kértek, az egyetlen gond a cím volt, hiszen akkor még a hostelben laktam. Fél órával később megérkezett a csoport nagyobbik része, de ők már csak másnapra kaptak időpontot. Mikor rám került a sor, bementem a tizennyolcas irodába, ahol egy igazi TO-s néni fogadott, a méret és a stílus is teljesen megegyezett. Kicsit náthásnak tűnt, reménykedtem, hogy nem fog tüsszenteni, mert a szék így is billegett alattam. Ezen kívül az is némi aggodalomra adott okot, hogy nem sokat beszéltünk egymás nyelvén, én pedig egy hiányosan kitöltött papírral szerettem volna megszerezni egy számomra ismeretlen dokumentumot. Egész gördülékenyem ment a dolog, gondolom nem az első, de nem is a nyolcvanadik voltam aznap, hasonló igénnyel. A címen könnyedén átsiklottunk, azt mondta írjam be nyugodtan a hostelét. Mikor ez megtörtént, hirtelen barátok lettünk, ugyanis ő is abban az utcában lakott, ráadásul két házzal arrébb. Ekkor már tudtam, hogy nem lehet baj.  Az utcán persze kiderült, hogy korán örültem. Ez egy betűkből és számokból álló sor, amiben a születési hónapot betűvel jelölik. Nekem ez szeptember, tehát „I”-nek kellene szerepelni, e helyett azonban „E” van. Úgy látszik, nagy örömében nem sikerült se a személyimről, se az általa készített fénymásolatról helyesen leolvasnia a dátumot. Mivel visszamenni  már késő volt, csak abban reménykedtem, hogy nem lesznek olyan intelligensek a különböző regisztrációs felületek, hogy összehasonlítsák a személyi igazolványom számát és a codice fiscale-t.

A következő stáció az a papír volt, ami miatt Franceseca már az első nap ki akart dobni, aztán meg azt mondta, hogy bőven ráér. Az ügyintézést alapvetően meghatározza, hogy szinte minden hivatal és iroda kilenctől egyig van nyitva, ami pontosan lefedi a nyelvtanfolyam időtartamát. Szerdán délután is van fogadóóra, amit itt nagyon komolyan vesznek, így akkor próbálkoztam. Mivel ez az iroda a nyelviskola folyosóján van, nem kellett messzire menni, csak két órát várni a nyitásra. Kiderült, hogy felesleges volt, mert aznap nem foglalkoztak ilyenekkel, jöjjek vissza holnap tízre. Szerda délután Erasmus ügyintézés van, csütörtökön pedig Erasmus ügyintézés. Mivel a különbség szembetűnő, gyorsan elszégyelltem magam és hazaballagtam.

Másnap nyitásra mentem, de hamar kiderült, hogy ez sem lesz egy egyszerű kör. Kiderült, hogy nem vagyok rajta a listán – ezen sem. Átküldtek egy másik irodába, ahol negyven perc várakozás után megállapították, hogy igen, tényleg nem szerepelek a rendszerben. Mikor megtudták, hogy Debreceni Egyetem, azért láttam a szemeken, hogy a helyére kerültek a dolgok. Gyorsan előkerült egy Ungheria feliratú mappa, aztán elkezdődött a folyamat… Az egyetlen otthon kapott iratom a magyar nyelvű Erasmus szerződés volt, amivel nem igazán tudtak mit kezdeni, a hölgy elnézést is kért, hogy nem tud magyarul. Ezt az eljárást szokatlannak nevezte, de valószínűleg magában erősebb kifejezéseket is használt. Mivel nem volt más megoldás, a magyar szerződésen mutogattam el neki, hogy mi micsoda, ami alapján bevitt a rendszerbe, ezután leültetett a saját helyére, hogy gépeljem be az adataimat. Csak a jófejségének köszönhető, hogy nem lett nagyobb kavarás, de azért megjegyezte, hogy ezt már valakinek otthonról el kellett volna intéznie. Ez tulajdonképpen az itteni beiratkozás volt, így kaptam egy igazolást erről, meg egy indexhez hasonló, piros-kék színű füzetet, cserébe pedig eltették a magyar szerződést, amin még egy pecsét sem volt! Később megtudtam, hogy a debreceniekkel minden évben ez van, de senki mással, jöjjenek is a világ bármelyik részéről. Persze ők nem tudják felmutatni Közép-Európa legszebb főépületét, de legalább másra jut energia.

Ezek után sikerült még néhány kisebb ügyet elintézni, egészen addig , amíg az egyetem elektronikus rendszere – ahol többek között a menzakártyát lehet igényelni – ki nem szúrta a hibát a codice fiscale-val…