A Colosseum árnyékában

Néhány napja bekapcsoltam reggel a tévét, gondoltam belenézek a Nap-keltébe Ma Reggelbe. Ez két szempontból volt fontos. Egyrészt első alkalommal láttam élőben a műsort (értsd: nem neten), amit ugye pusztán a spórolás hívott életre, még véletlenül sem fedezhető fel a háttérben politikai megfontolás. Na, nem mintha olyan nagy kár lenne Gyárfásékért, meg pár hónap múlva úgyis repült volna az egész csapat („V”, mint…ööö…választás). Ami számunkra most ennél lényegesebb, hogy a BKV-ról volt szó. Kellemes melegség töltött el, mert ekkor éreztem, hogy igen, hazaértem. A királyi tévé reggeli műsora olyan lenne a fővárosi közlekedési gondjai nélkül, mint a Duna Sportarénája Kisteleki István nélkül, akinek középső nevét a „Nemakarokemeleszelnöklenni”-t lassan el is hagyhatjuk.

A beszélgetésben olyan világmegváltó gondolatok hangoztak el, mint például az, hogy lehetne gépesíteni a metróállomások bejáratát, így talán nem csak az utasok felének lenne jegye. Erre a következő nyolcvan évben talán sor is kerül, addig azonban semmi nem fenyegeti a cég hegemóniáját a Ludd tábornok emlékérem közép-kelet-európai kategóriájának odaítélésekor.

A műsor ráébresztett arra, hogy néhány szót mindenképpen kell még beszélnünk a római tömegközlekedésről. Ennek a terjengő beigli illat valamint a karácsonyi Tim Allen és Bud Spencer ismétlések forgatagából kiszabadulva immár semmi akadálya.

A metrót és HÉV-et már korábban kipipáltuk, így haladjunk továbbra is méret szerinti csökkenő sorrendben; vagyis buszok. Minket a százötössel lehet megközelíteni, ami – nem meglepő módon – a Terminitől indul. Pontosan nem tudom, de körülbelül húsz megálló, amiből az első néhány különösen embert próbáló. A tömeg napszaktól függetlenül óriási, haladni pedig csak lépésben lehet. Ennek oka címszereplőnk, Róma közlekedésének Bermuda-háromszöge (ha pontosak akarunk lenni, köre), ami tulajdonképpen egy óriási körforgalom. Itt fut össze a környék valamennyi fontos útja, a villamos és a HÉV pedig egyenesen keresztülmegy rajta. Igaz, hogy a legrövidebb út az egyenes, de ez esetben nem könnyít a helyzeten. Előfordul, hogy csak a besorolás 10-15 percig tart, de nagyot lehet bukni a sofőrök töketlenkedésén is. Amikor a forgalom megkívánja (vagyis mindig), az élelmesebbek ráfordulnak a villamossínre, ahol meg lehet előzni a néhányszáz méteres kocsisort, aztán meg szánalomból majdcsak kiengedik. Aki ezt elmulasztja, marad a sorban, mert később már el van választva a sín. Ezt a típust nem szeretem. Amikor három busz megy el mellettünk, akkor már a többi utas sem.

Olaszország távolról sem tekinthető etalonnak, de egy kicsivel azért előttünk járnak a mozgássérültek igényeinek figyelembe vételében. Minden busz alacsonypadlós és a középső ajtónál rámpával van ellátva. Azt nem állítanám ilyen határozottan, hogy működik is. Egyszer hat-nyolc próbálkozás után sem sikerült leengedni, amit az ötven körüli, egyébként elég rossz állapotban lévő férfi nem viselt túl jól, de a felesége még rosszabbul. Valóban megalázó lehet, amikor percek óta állunk, és már mindenki velük foglalkozik. Az utasok morgolódnak, persze senki nem mutatja, de tudjuk, hogy milyen ez, a sofőr többször kiszáll, kézzel próbálja, leállítja a motort, de semmi eredmény. A mindig vidám és jó erőben lévő nigériai fiúk felajánlják, hogy kézi erővel tesznek pontot az ügy végére. Ez ellen biztos szól valami, mert a nő nagyon hevesen tiltakozik. A vége húsz perc várakozás és a busz teljes lerobbanása, de befejezéssel nem tudok szolgálni, mert mindenkit áttereltek az utánunk jövő járatokra. Az immár teljesen sötét buszon hárman maradtak, ki tudja, meddig…

A másik említésre méltó vonal az n18-as. Nagyjából lefedi a 105-ös útját, de ennél jóval hosszabb. Éjszaka ez hoz haza a belvárosból. Elhatároztam, hogy egyszer megyek vele egy kört, mert saját képzelőerőmre hagyatkozva nehezen tudom felfogni, hogy merre járhat. A Róma végét jelző táblától nem lakunk túl messze, ennek megfelelően, a Piazza Veneziáról indulva, a forgalom függvényében 50-70 perc az út (ebben benne van, hogy a Termininél várakozunk egy kicsit). De! Ez az út fele. Még harminc megálló van hátra, aminek a nagy részét már a városon kívül teszi meg.

A menetrend memorizálását megkönnyíti, hogy szinte minden busz 5:30-tól éjfélig jár, ami azt jelenti, hogy mindkét irányból pontosan éjfélkor indul az utolsó, utána közvetlenül váltja az éjszakai, amiből persze kevesebb van, de a város minden pontjára el lehet velük jutni. Ennél már csak egy dolog teszi egyszerűbbé tájékozódásunkat: a menetrend bemagolásával egyáltalán nem kell vesződni, ugyanis az nincsen, de egyáltalán. Még követési idők sincsenek kiírva a megállókban. Ja, ha már itt tartunk, megálló sincs ám mindenhol. Sok helyen csak egy tábla van az út szélén, aminek a környékén (ez a mondat hangsúlyos része) megáll.

Zárásként egy technikai érdekesség: minden ajtó fölött van egy kamera, amin a sofőr figyelemmel tudja kísérni az eseményeket. Van mit, ugyanis sokszor már a nyitás/zárás is problémás a tömeg miatt.

Aki tehát turistaként érkezik, és várost szeretne nézni, menjen gyalog. A séta egészségesebb és rövidtávon gyorsabb is lehet.