Most ismét vissza kell ugranunk az időben bő két hetet, egészen pontosan hajléktalanságunk utolsó napjára. Ekkor ismertük meg Riccardot, ami eléggé viccesen indult. Vele kellett megbeszélnünk a részleteket úgy, hogy tulajdonképpen semmibe nem volt beleszólása, mert ő is csak egy lakó, ezért mindig „a hölgyre” hivatkozott. Ami talán még ennél is nehezebbé tette, az a Google Translate volt, ugyanis a yes/no/ok még ment neki, de ezen kívül egy árva hang sem. Aki már használta ezt a programot, tudhatja, hogy ezt elég erős eufemizmus fordítónak nevezni, nemhiába szokták inkább „megértést segítő”-ként emlegetni. Arról nem is beszélve, hogy angolra van optimalizálva, így az olasz-magyar fordítás eléggé akadozik, ráadásul az eltérő ékezetek teljesesen megkavarják. De semmi gond, volt itt ezen kívül mutogatás, rajz, néha pedig csak belenyugvó pillantások.

Mivel jó ideje egyedül volt, sikerült két szobát teljesen belaknia. Ez főleg abban nyilvánult meg, hogy a legkülönbözőbb helyeken lógtak házilag készült, vagy játékboltból származó denevérek. Ezeket sikerült az ő barlangjában csatasorba állítani, így nálunk átvehette az irányítást a plüss szúnyog.

Mivel nagyon kedves és segítőkész, ahogy meghallja a nevét, azonnal ott terem, hogy segítsen. Ezzel csak az a probléma, hogy előfordulnak olyan szituációk is, amikor róla van szó, de épp nem kell megmenteni az életünket. Ennek kiküszöbölésére megajándékoztuk a Józsi névvel. Később Iron, hasonló megfontolásból Böbi lett.

A következő két napban vagy a leghatékonyabb villámangol tanfolyamot végezte el, vagy mindig is tudott egy kicsit, csak jó mélyről elő kellett varázsolnia. A másodiknak azért nagyobb a valószínűsége. Activity azért még így is van, de a Google Translate csak végső esetben kerül elő. Egyébként az egész város tele van angol nyelvtanfolyamok hirdetéseivel, leginkább Shenker iskoláját reklámozzák, amit egy Andy nevű transzvesztita népszerűsít.

Az már az első pillanatban látszott, hogy Józsi valami művész lehet, mert mire jöttünk, egy kartondobozba csak festékeket meg ecseteket gyűjtött össze, de másnap kiderült, hogy a Vatikáni Múzeum restaurátora. Biztos ért hozzá, mert úgy adta elő, hogy ezt nem igazán szabad terjeszteni, mert még egyetemista, tehát csak restaurátornak tanul, de gondolom, oda nem engednek be minden jöttmentet. Ebben a hitben megerősített, mikor elkezdett fotókat mutatni a munkáiról. Ezek között voltak Vergilius és Dante iratok, a legrégibb fennmaradt Bibliák, meg a biztonság kedvéért egy-két Botticelli. Kérdezte, hogy hallottunk-e már ezekről a teljesen jelentéktelen figurákról.

Amikor az első meleg vacsoránk készült, mióta eljöttünk otthonról, nagyon lelkesen megjelent, hogy legalább tanul valamit. Gondolom kicsit csalódott, amikor meglátta, hogy ennek két alkotóeleme lesz, otthonról hozott tészta és sajt. A második már paprikás krumpli volt, amit nagyon udvariasan megevett, de egy üveg ásványvízre volt szüksége hozzá. Persze többször elmondta, hogy milyen jó volt… Ezután úgy gondolta, átveszi az irányítást és összedobott egy padlizsános, borban sült lazacos tésztát. Azért azt is meg lehetett enni.